Kisbányahavas – Bélavár körtúra.

Avagy ... időbe veszett nádfedeles szabadtéri skanzen világa.

Május havának elején egy enyhén borús vasárnap barátainkkal, Péterrel és Timivel,  már a kora reggeli órában indultunk útnak, hogy minél hamarabb kiérhessünk túránk helyszínére, ahol a nap elég félénken probálkozott útat tőrni magának a felhők között. Nehezen, de végül sikerült is neki.

Ritkán ám, de néha megtörténik, hogy egyes ismertetők vagy konkrét leírások egy eseményről, élménybeszámolóról akkor látnak a legnehezebben napfényt, amikor nem igazán tudod az adott hely vagy környék magyar nevét. Így volt ez a jelenlegi túrával is. Már régebb fogtam neki beszámolómnak de gyakorlatilag sok hétig   fel voltam akadva vele.

Kisbányahavasi üdülőtelep

Reggeli órákban

A fő ok az volt, hogy csak románul ismertem azoknak a hegyeknek, domboknak vagy völgyeknek a nevét ami az úticélunk két fő pontja között helyezkedtek el. Hiába van magyar nyelvű térképem is erről a helyről, nem segített az sem, mivelhogy ott is csak a román megnevezés szerepelt. Könyv amiből esetleg olvashattam volna az Erdélyi Szigethegységnek erről a részéről nem volt és ráadásul még az internet sem segített, mert nem található ilyen jellegű infó. Túránk színhelye ez alkalommal Kolozsvártól 50 km-re a Gyalúi havasokban volt, pontosabban Kisbányahavas (Bányahavas) üdülőtelepről indult és most nem az Öreghavas fele hanem ellenkező (délkelet) irányba, kezdetnek a Sóvár hegy csúcsára vezetett.

Kristálytiszta forrás

Kisbányahavasi patak

A kijelzett turista trasszé ami kék kereszttel van jelölve, sajnos már ki tudja mióta nem volt felújítva, emiatt is fel szeretném hívni mindazok a figyelmét akik esetleg ezzen a útszakaszon szeretnék megközelíteni a botanikus rezervációt, hogy a jelzések nem látszanak! Egy-kettő azért felbukkant de csak nagy távolságok között, ígyhát nagyobb figyelem szügségeltetik. Kisbányahavas környezete nagyon érdekes és véleményem szerint igen látványos. A települést körbevevő völgyeinek nagy része „időbe vesztett" nádfedeles faházaknak ad otthont.

Kákovahavas

Kisbányahavas (románul: Muntele Băişorii) elsősorban a téli sportok kisebb paradicsomaként, főleg a régi, több évtizede  működő  sípályájának köszönhetően és újonnan a Buszkáton kiépített pályák miatt ismerik,  de ez viszont nem azt jelenti, hogy nyáron nincs mit  itt kezdjen a természetkedvelő turista! Sőt, az év melegebb hónapjaiban ez a régió Erdély egyik legklasszabb ATV (All-terrain vehicle)  avagy Quad (magyarul - négykerekű terepmotor) terepe, ahol igen komoly és komlex versenyeket szerveznek!

Időbeveszett világban

Tavaszi záporban

Túránk elején már szembeszöktek a magas fenyőfák amelyek egy igen kellemes illatot árasztottak magukból. Kirsálytiszta források mellett, morajló, gyorsfolyású patakon átkelve és kankalinnal borított sárgára festett mezőkön át vezetett útunk Kákovahavast kikerülve a Sovár hegy csucsáig (1162m). Ez a két hegy határolja el Kolozs megyét - Fehér megyétől (Sóvár már Fehér megyében van). Itt egy kisebb építmény is található, konkrétan egy faházikó, ami valószínüleg lesként szolgál, ahonnan a vadászok figyelik a vadon faunáját. Azért is tartom érdemesnek megemlíteni ezt a helyet, merthogy igen szép körpanoráma nyílik a környékre, ahonnan pazar a kilátás. Reggelizés útán folytattuk túránkat, az Ökör hegyet (1277m) megkerülve értünk fel a „Şesul Craiului” (sajnos magyar megnevezése nem létezik!) rezervációhoz  (ez a rezerváció egy erdőt foglal magába és tulajdonképpen a Bélavár nyúlványa).

Sóvár hegy csúcsa  (1162m)

Kisbányahavas és Bélavár közötti túránk útszakasza

Az Ökör völgyben (Bányahavas).

Ez a pont gyakorlatilag már egy olyan pont ahonnan teljes kilátás nyílt az Aranyos völgyére, Alsó és Felsőpodságára és a háttérben levő, impozáns, fehér sziklatömbjeivel viritó Bedellő karsztplatóra. Kirándulásunk főcélja innen alig kicsivel több mint egy kilóméter volt. Újból beborult esőfelhők gyülekeztek és már már vártuk is, hogy essen. Jött is egy gyors zápor,  jégeső formájában de nagy szerencsénkre pár perc alatt el is állt. Bélavár egy komplex botanikus rezerváció ahova nagyon szeretek visszajárni. Nem tagadom, Bélavár számomra Erdély egyik legkedveltebb régiói közé tartózík. Itt teljes mértékben hátad mögé hagyhatod az urbán káoszt, a hétköznap nehézségeit, a szmogot, a város zaját, egyszóval ez egy olyan hely, ahol igazán egyé válhatsz a természettel!

Kankalin mezőkön át

Forrás keletkezés

Kanyargó patakocska

Bélavár bemutatásával nem igazán fogok foglalkozni, írni sem fogok róla, főleg azért nem mert mindenhol kizárolag csak ezt olvashatja az ember ha rámegy a világhálóra. Olyan ez, mint egy rossz grammafon ami felakadt és mind csak ugyanaz hallatszik. Inkább az általam megélt élményekre fogok öszpontosítani és olyasmit bemutatni amivel nem igazán találkozott az olvasó, természetesen sok fotóval illusztrálva.

Klassz pillanatok

Bányahavasi skanzen

Első kilátás az Aranyos völgyre, háttérben a Bedellő

Bélavár megközelítése több féle képpen lehetséges, Felsőpodságáról a piros keresztel jelzett trasszén, a második változat az általunk tett útszakasz ami, ahogyan már korábban is említettem, kék keresztel van jelőlve, ami tulajdonképpen Bélavárt elhagyva a Ronki-szoros felé vezet.  A harmadik trasszé a kék háromszögel jelölt  ami a Pociovaliştei- szorostól jön. Azok számára akik esetleg csak egy kisebb, rövid túrát szeretnének megtenni, azoknak jó tudni, hogy Felsőpodsága falúig autóval fel lehet (DN 75 –ről Alsópodságán keresztül) menni ahonnan egy körtúrával, pár óra alatt bejárható az egész rezerváció (igaz a többszáz méteres színtkülömbség miatt nem egy egyszerű feladat).

Bélavár botanikus rezerváció-Erdély

Bélavár-csodavilág!

Bélavár vadregényes sziklaszirtjei

Több óra gyaloglás útán értünk fel az 1382m magas „Scăriţa” csúcsra (Bélavár legmagassabb pontja), ahol szemmel látható volt, hogy nem csak a családomnak hanem Timeának és Péternek is igen tetszett amit láttak. Egy olyan panoráma tárul a turista szeme elé, amit szavakba vetni egyszerűen képtelenség.  Akármilyen szépet írnák erről a kilátásról akkor sem tükrözné teljesen a valóságot (lehetséges, hogy azért a képeim majd csak át fogják tudni adni a hely varázsát).

Bélavár rezerváció-Scăriţa csúcs -1382m

A rezervéció csúcsáról

Bélavár -Erdély -a csúcsról

Barátaink, anak ellenére, hogy elősször voltak ilyen jellegű túrán, ami egésznapos gyaloglást igényel, nagyon jól viselték a menetelést és emellett igencsak kellemes túratársak is voltak.  Minden túra egyik meghatározó eleme a perfekt időtöltéshez nem más mint a jó társaság,  hiszen az aktív pihenés teljes mértékű kikapcsolodását akkor érhetjük el, amikor semmiféle negatív hatást nem adnak át a kiránduló társaid (persze ez vicseversza is érvényes).

Bélavár-Erdély, rálátás a Vultureasa hegyre és a Bedellő karsztplatóra

Barátaink (Péter és Timea)

A nap legnagyobb pihenője ebéddel telt, nem csak szánkal faltuk ám a kaját hanem szemünkkel is a tájat. Tavasszal ez a hely fényképezés szempontjából egy különleges hely. Lehetőségem adódott olyan dolgokat fotózni, amit a hétköznapokban már évtízedek óta nem lát az ember, a leánykökörcsin például ide sorolható (egy fantasztikusan szép virág, amiről hamarosan egy külön bejegyés is készülni fog). Felsőpodsága felől a Fehér megyei hegyimentő szolgálat lezárta a piros körrel jelölt trasszét, ami jobbról közelíti meg a rezervációt, egy nagyobb tűzvész miatt ami nagyon sok fát tett tönkre és döntött ki pont a trasszé ösvényére ami veszélyeztette a turista életét.

Leánykökörcsin és Rhododendron

Trasszét lezáró figyelmeztető tábla

Bélavári tűzvész

Klassz, nyugis pillanatok után ismét útra keltünk, visszafele menet is borus időben haladtunk de már nem abban a nagy csendben amiben jöttünk merthogy   ATV-k lepték el a környéket.  Ezzen a hétvégén zajlott a négynaposHunt - The Wolf  (Vadászd a Farkast-13) nemzetközi ATV/Quad/UTV verseny ami egyben egy kétnapos Enduro versenyt is magába foglalt.

ATV- nemzetközi verseny

Hunt The Wolf 13 (2013) ATV/QUAD/UTV nemzetközi verseny

Hunt the Wolf -Transilvania

Körtúránk összhossza kb. 16 km volt, pontos adatokat viszont a megtett távolságról, színtkülömbségről, magasságról, kaloriaégetésről stb... most nem adhatok mivelhogy nem végeztünk semmiféle nyomkövetést vagy GPS rögzítést. Élményekben gazdag túránk utolsó szakasza egy csodaszép, nagyméretű fenyvesen vezetett át és még sötétedés előtt (19 óra körül) értünk vissza kiindulópontunkhoz,  kocsijainkhoz. A skanzen szerű nádfedeles faházak voltak ezáltal a hely legjellegzetesebb látványosságai, természetesen a Bélavár kilátása és pazar panorámája után.

Bányahavasi szép skanzen

Nádfedeles faház

Nem mindennapi látvány

Szívesen ajánlom minden kedves olvasónak, természetkedvelőnek, túrázónak, Kisbánya meglátógatását. Nehézségi fokozat szempontjából a fentiekben bemutatott túra egy aránylag könnyű szakasz amit gyerekek is simán beválalhatnak és megtehetnek.   A bemutatott kiránduláson kívül akár több látványosságot is megtekinthet és bejárhat az idelátogató,  mint például az Erdélyi-szigethegység egyik legmagassabb hegyét, az Öreghavast (1826m) és a környékén levő többi érdekességeket amelyekről majd egy másik élménybeszámolonkban olvashat hamarosan minden kedves természetjáró (és nem csak!) az ArtDelineo blogon. 

Addig is jó túrázást!!!

Kányádi Sándor: Erdei virradat

A tisztás fölött csillagok,

és lemenőben hold ragyog.

Ébrendeznek a kis patak

bokraiban a madarak.

Derengeni kezd a fák hegye,

és már ellátni messzire.

A legnagyobb hegy tetején

most veti lábát meg a fény.

Kapaszkodik a virradat

vitézeként a nyári nap.

A tisztás fölött nyári kék.

A tisztáson már őzikék

ízlegetik a csillagok

s a hold hullatta harmatot.

Köztük egy suta két fülét

antennaképpen tárja szét.

Fülel, szimatol: nincs-e vész;

még a nappal is szembenéz.

Őrködik, hogy a többiek

békében legelhessenek.

Kányádi Sándor: Béka-búcsúztató

Békák, hű társaim, ti brekegők,

kik énekelve vesztek levegőt,

szeretném megköszönni, cimborák,

a sok szép nyári estét, éjszakát,

s hogy még a lanygyos őszi alkonyok

idején is kuruttyolgattatok.

De már az ősznek, vége annak is,

reszket a nád, lúdbőrözik a víz,

és reggelente ezüst zúzmarát

virágzik a vízmenti füzfaág.

El-elbújik a hold s a csillagok:

nem szégyen, hogy ti is elbújatok.

Iszapba bújva várjátok, amíg

a téli világ kitavaszodik.

De hogy nyugalmas legyen álmotok,

olykor-olykor majd kuruttyulgatok,

tavaszra várón breke-brekegek,

amíg végképpen be nem rekedek.

In memoriam Erőss Zsolt és Kiss Péter

„Az ember addig él amíg emlékeznek rá.”   

                  (Fekete István)

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) szervezésében május 28.-án a kolozsvári Fellegváron összegyültek  az egyesület tagjai és minden olyan személy aki egy útolsó tiszteletként gyertyát szeretett volna gyújtani Erőss Zsolt és társa, Kiss Péter hegymászók emlékére. 

Az EKE által szervezett megemlékezés.

Nyomasztó csendben halgatta minden résztvevő Veres Ágnes beszédét Zsoltról. Ilyen szomorú szituációban látszik meg igazán, hogy egy ember aki makacs akaratával valóra váltotta álmait, milyen sok személy lelkébe fékőzött. 

Útolsó tiszteletadás.

A rengeteg gyertya égő meleg lángja tanúsítja, hogy a jéghideg Kancsedzöngán eltünt hegymászók „addig élnek ameddig emlékezni fognak rájuk”. A mai peddig azt bizonyította, hogy ez még nagyon sok ideig így is marad.

Az utolsó csúcs.

avagy: nem lesz nyár, nincs több fény ....

A hét elején, pontosabban  május 21.-én örömmel olvastam, hogy más évekhez hasonlóan, 2013-ban is sikeres csúcsmászásban volt része Erőss Zsolt, erdélyi születésű hegymászónak. Pünkösd hétfőjén, azaz 20-án, csúcsmászó túratársával, a 27 éves Kiss Péterrel hódították meg Nepál második legmagassabb hegyének csúcsát, ahova több mind húsz óra mászás után jutottak fel!.  A Kancsendzönga hegyvonulat 8586 méter magasságban fekvő csúcsával  az egész Himalája egyik legszebb része, ami már 1998-óta természetvédett terület.

„...  ez egy életvitel ami elkísér életem végéig.”

                                                       (Erőss Zsolt)

Biódiverzitás szempontjából Nepálnak egy igen fontos területe, ugyanis itt 33 külömböző Rhododendron (Havasszépe) fajt tartanak nyilván (Rhododendron Sancturary néven ismert védett terület található ezen a hegyen, ami kimondottan ezeket a növényeket védi). Ezenfelül  vöröspandák, tigrisek és több mint 250 madárfajnak ad otthont az X alakú, öt hegycsúcsból álló, állandó hóréteggel borított óriáshegynek völgyei.

Kancsendzönga, India területén fekvő része annyira vad, hogy a turisták számára a mászás tilos, emiatt is sokan állitják, hogy „A hó öt kincse“ nevet viselő óriáshegy Indiában változott az évszázadok során a legkevésbé. Már konkrétan a harmadik napon vagyunk túl annak, hogy semmi hír sincs a két magyar hegymászóról. A Nepáli hatóságok 24.-én hivatalosan eltüntnek nyilvánítottak öt hegymászót: egy 47 éves Dél Koreait, a 45 éves Zsoltot meg a 27 éves Petit és két fiatal serpát (24, illetve 23 évesek), akik mindannyian május 22-én tüntek el.

A Kancsendzönga expedició a magyar csapat számára befejeződött, május 24.-én hagyták el az alaptábort és indultak Katmandu felé, sajnos a két fontos tag nélkül. Carlos Soria a spanyolországi (74 éves!) hegymászó aki  úgyszintén Erőss Zsoltékkal egyidőben tartozkódott a hegyen, 8200 méter magasságban feladta a csúcstámadást és visszatért a 7600 méteren levő IV-es táborhoz, majd aztán biztonságosan ereszkedett az alsóbb táborokhoz. A spanyol azt nyilatkozta, hogy azért nem ment feljebb mert elsősorban 13 órája mászott felfele, másodsorban mert elfogyott a kötele és nem utolsó sorban mert oxigénje is alig volt már. Ő viszont a magyar csapattal ellentétben gond nélkül visszaért az alaptáborba.

Nagyon sok kérdés, ismeretlen tényező még kering a két hegymászó Kancsenzönga expediciójával kapcsolatosan. Mi volt az oka, hogy 24 órán keresztül másztak csak egy irányba? Miért vesztette el Zsolt a hátizsákját? Miért nem állította le Kollár Lajos (az expedicíó vezetője) a két magyar mászót mikor látta, hogy nagyon nehezen haladnak felfele? Miért kellett Peti töbször is visszamenjen segíteni Zsoltnak? Hogy tünhetett el Kiss Péter, hiszen elváltak egymástól? Ki volt az a hegymászó aki Carlos Soria szerint leesett a hegyről? Melyek voltak a konkrét rádióbeszélgetések? Hogy lehet az, hogy egy ilyen tapasztalt hegymászó mint Zsolt nem tudta, hogy délután 18 órakkor felérni a világ harmadik legmagassabb csúcsára egy igen kockázatos szituáció, hiszen éjjel extrém idő van 8000 méter fölött, olykor akár -45˚C alá is leesik a hőmérő higanyszála (az ők esetükben éjjel -30˚C hidegben bivakoztak 8300 méter magasban), miért nem volt nálluk oxigén vészhelyzet esetére? és még sok más kérdés ....

Túl sok ismeretlen!! Szomorú, hogy a tavalyi, 2012-es Annapurnai expedición is a magyar csapat körül öt ember vesztette életét akik közül egy magyar volt (Horváth Tibor). Ebben az évben pedig az elmúlt évhez hasonlóan a Himalájai tragédia 2013-ban fokozódott és még nagyobb tragédiára alakult át, hiszen most is öt személy tünt el a Kancsedzönga expedición is, amiből már kettő magyar!! A magyar hegymászás történelmének egy nagyon nehéz pillanatában sodródunk, számomra egyszerűen hihetetlen, főlleg azért is mert személyesen is ismertem Erőss Zsoltot amelynek nagyon sok bemutatóján vettem részt. 

Részvétem családjának, hozzátartózóinak! Írásom alatt egy nagyon szép dal jut eszembe amelynek sorai szeretném, hogy zárják gondolataimat a magyar hegymászás legendájának és fiatal hegymászó társának emlékére amelyeknek a Kancsedzönga volt az utolsó csúcs!

Csak a Hold, Csak az éj-,

Sír a táj, alig él.

Csak a hó csak a szél-,

Nem lesz nyár, nincs több fény...

                                                    (Nox – Túl a varázshegyen)

Nyugodjanak békében!

Kányádi Sándor: Mezítláb

Lehúztuk a cipőt is,

úgy mentünk, kéz a kézbén.

Ázott hajad esővíz-

illatát most is érzem.

Tapicskoltunk a sárban;

sikolyaidtól bokrosodva

futott a sáncban

a sárga patakocska.

-Gyermekkroddá lennék

érted, te kedves.

-Te jó, te drága.

Társtalan lép az emlék

a kármin-köröm pettyes

tavaszi sárba.

1967

Hóvirág birodalom

… avagy: „egy szép emlék!” 2/2,  (azaz a Bedellő körtúra 2. része).

... A Bedellői cseppkőbarlang aránylag kis méretű, igazán sok cseppkőképződménnyel (több a sztalaktit mint a sztalagmit!) nem büszkélkedhet, de viszont az a természetjáró aki kedveli a csend világát és megérti ezt, az minden bizonnyal meg lesz elégedve a látvánnyal. A Bedellői cseppkőbarlangról részletesebben hamarosan itt olvashatsz.

Hóvirág birodalom

Ebben az évben a hideg jóval tovább kitartott az elmúlt évekhez viszonyítva, emiatt is itt csak április havának második hetében virágzott a hóvirág. A Bedellő hegy tisztásait e kecses nővény: hóvirág birodalommá varázsolta át. Amerre csak a szem ellátott mindenütt ott volt a csodaszép kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis), oly annyira közel voltak egymáshoz mintha utánozni akarták volna az első Kinai császár terrakotta hadseregét! Nem mindennappi látvány!, ezért is a topplistám bronzérmese, ami nem agyagkatonából, hanem több millió virágból álló Bedellői Hóvirág- birodalom lett!

Bedellői cseppkőbarlang _ Sztalagmit

Most, hogy írok és több nap távlatából gondolok rá, jól esik visszaemlékezni, ... szép emlék!! De ha már az emlékekről beszélek,  nagyon jól beillik ide a következő idézet: „Az emlék, amit – ahogy mondják – az idő megszépít. De ő nem minden emléket képes megszépíteni. Mert vannak olyan emlékek, amelyek már abban a pillanatban felülmulhatatlanul szépek amikor megszületnek! ” (Csitary-Hock Tamás)

Trekking (körtúra)

Egy óra körül hagytuk el az erdőt, kiértünk arra a legelőre amelyről a piros kereszttel jelzett turista ösvény a Dalbina vízeséshez majd a szolcsvai Búvópatak barlaghoz vezetett. A kristálytiszta, friss forrásnál sokan megtöltötték palackjaikat majd újból útnak indultunk. Érdekes, itt hosszú kilométereken keresztül nem volt hóvirág. Majdnem két és fél óra gyaloglás útán egy kis letérővel a trasszéról túránk legmagassabb pontjáhóz értünk, a Bedellő tetejére (1227m), ahonnan újra káprázatos panoráma nyílt az egész vidékre,  ráadásul napsütésben!

A Bedellői kilátó

Ez a leirhatatlan látvány oly annyira szép, hogy felesleges szavakba foglalnom, inkább szeretnén, ha fotóim beszélnének helyettem, remélem több mindent elmondhatnak Bedellő szépségéről! Három óra körül hagytuk el azt a tetőt amelyet harminc perc leforgása alatt a csapat átalakított valamiféle „Bedellői fotó klub társaságának” csúcstalálkozójára, ugyanis majdnem mindenki fotózott. Egyesek keresve a fényképezőgépén keresztül a tájfotózás tökéletes pillanatának megörökítését, mások pedig a perfekt panoráma kép készítésére törekettek míg a többiek egyszerüen csak csodálták a természetet.

Kilátás Bélavárára

Kilátás az Öreghavasra

Megtett útunk eddig a pontig 11 km volt. Innen körülbelül 20 perc gyaloglás útán a hóvirág sokadalma ismét teljes pompában díszitette a tájat és mivelhogy már mindenki megéhezett megálltunk enni. Kőrtúránk valójában már több mint fele útjánál, kaja után, friss erőkkel nekivágtunk a hátralevő második  szakasznak. 

Ebéd

Pihenő

Négy kilométert tettünk meg amíg leértünk az úgynevezett „Vânătările Ponorului„ (sajnos jelenlegi magyar megnevezése nincsen, 1891-ben az EMKE egy útikalauzba „ponori Búvópataknak a víznyelő előtti vízesés és a nyelő torok”-ként emlegeti) víznyelőhőz (dolináhóz), amely egyben természetvédett terület. (Ezen a szakaszon a térdemet kissé megerőltettem mert nem volt lekötve mint máskor, ami a nap végére már egy eléggé konstans fájdalommá változott.) 

Poienii dolina (itt van a Dalbina vizesés és a viznyelő)

Itt található a Dalbina vízesés is amit sokan a magyarok körében Szolcsvai Búvópatak befolyásának neveznek. Nyolc óra gyaloglás útán, fél öt körül érkeztünk ide a dolinához. Az eddigi megtett útszakaszunk  az meg 15 km volt.

Dalbina vizesés

A sziklafalról lezudúló patak (Poieni patak) víze egy 25 méter magas fátyolszerű vízesést alkot amelynek víze a pár méter távolságra található Dalbina barlangon keresztül eltünik a sziklák alatt a mélybe. A vízeséssel szemben turisztikai kilátópont van kiépítve ahova az év folyamán rengeteg túrista ellátogat. Az elléggé meredek dolinát visszamászva újból összeált a csapat teljes létszámmal annak érdekében, hogy elkészülhesen a nap fő csoportképe is. Innen egy másfél kilométeres távolságon, eléggé meredek ösvényen vezetett lefele erdei útunk  a nap utolsó turisztikai célpontjáig a szolcsvai Búvópatak barlang bejáratáig ahova fél hatkor érkeztünk meg.  Pihenés közben szemmel  látható volt, hogy az „öreg” Mackó is elfáradt.

Szolcsvai Búvópatak barlang

A Dalbina vízesés melletti barlanghoz két felszíni patak víze érkezik, amelyek mint ahogyan korábban is említettem eltűnnek a sziklák között. A föld alatti karsztrendszerben  egy harmadik patak is (ez már földalatti) egyesül a másik kettővel és átfolynak a solcsvai Búvópatak barlangján ahol olykor vízesések mellett (a barlang leghíresebb vízesése a Legyező-vízesés)  még tavakatt is alkotnak. Innen jön a búvópatak név is. A 2 km hosszú barlang mélyéből kiáramló vízhozam meglepően nagy.  A barlang látogatása a turisták számára az év egész periodúsában zárva van, elsősorban Europa egyik legnagyobb denevér populációjának védelme miatt.  

Hóvirág, (sajnos még árulják öket az utcákon!) 

Egy nehéz napnak a végén járunk már, 9 óra túrázás után a megtett távolság: 16.5 km. A szolcsvai Búvópataktól ahhoz, hogy teljesen bezárodjon körtúránk még négy kilométert kellett gyalogolni vissza a  lengőhíd mellett leparkot karavánig. Ezt a távolságot a többiekkel ellentétben kb. 15 perc késéssel tettük meg (50 perc alatt), a térdem a nap végére  elfáradt, ezért is probáltam kímélni. Végül este fél hétre értünk a kocsihoz. A csapattársaink GPS adatait elemezve, túránk véghossza 21 km, emelkedésünk színtkülömségének összhossza 1393 méter, átlagos sebbesség 2,12km/h, a nap legmagassabb pontja 1227 méter, míg körtúránk teljes időtartama 10 óra volt. 

Kimászás a Dolinából

Számomra az év első 20 km fölötti túrája több szempontból is tanulságos volt, a több óra trekking alatt van időd meditálni azon, hogy valójában  mit csináltál roszzul  meg azon is, hogy mi volt pozítiv. Ami a topplistámat illeti: a nap negyedik hélyén a napunk első felében látott Sipote vízesése van, ötödiken a szolcsvai Búvópatak és környéke (még akkor is ha nem látogatható) és végül a Dalbina vízesés az ugyanolyan nevű barlangal és a víznyelő torkával.

Sipote vizesés a távolból

Természetesen még sorolhatnám: a jó társaság, a gyönyörűségesen virágzó tavaszi virágok sokadalma, a csend, és ha belegondolok még kapnák egy jó pár olyan tulajdonságát ennek az elbűvőlő napnak amely minden kedves olvasónak még nagyobb ízelítőjévé váljon ahhoz, hogy látogassa meg a fenséges Bedellőt!! (Érdekességként: Téglási Ercsei József például 1836 nyarán „Dora hegyének” nevezi a Bedellőt.) Egy ilyen nap csak ösztönöz arra, hogy „bíztató előleg legyen” az elkövetkező ránkváró természeti szépségekből!

Millió hóvirág

Egy pár nap elteltével az internetten következtek a csapattagok által készített képfeltöltések amelyek olyan szépek voltak akárcsak kirándulásunk és szerettem volna hálámat kifejezni úgy a túravezetőnek mint a csapat tagjainak egyaránt, ezért egy olyan szöveggel köszöntem meg a csapatnak amely gyakorlatilag az egéssz Bedellői kőrtúra bejegyzés alapkőve volt. Ezekkel a sorokkal szereném zárni gondolataimat!

Beddelő teljes pompájában

Miután az  izomláz elmúlik, a térd megpihen, a test lecsendesedik és minden fájdalom feledésbe merül, rájössz, hogy valami viszont még is megváltozott benned. A felejthetetlen pillanatok, a klassz társaság, a jókedv, a pazar táj, nó meg persze a millió és millió hóvirág! Mindezek mélyen elraktározódnak még akkor is ha nem igazán vesszük észre. Apró dolgok amik erőt adnak a holnapban, erősítik a lelket és egyszerűen gyógyítják a létet. Neve nem más mint: emlék! ... Egy szép emlék!!

Az első részt, amelynek címe Bedellő körtúra  ide kattintva olvashatód!

Jó túrázást mindenkinek!