Kányádi Sándor – Őszelő

Fázik a Küküllő,

lúdbőrös a háta,

már csak a nap jár el

fürödni a gátra.

Lenn a gát alatt csak

vadrécék, vadludak.

Ők is búcsúzóban:

tiszteletkört úsznak.

Ékelődnek aztán

föl az őszi égre,

belevesznek lassan

a kék messziségbe.

Reggelenként apró

ködfiókás s pára

kapaszkodik föl a

partmenti fűzfákra.

Ágaskodik a szél:

leveleket olvas.

Fönn a hegyek között

felbődül a szarvas.

Kányádi Sándor: Erdei virradat

A tisztás fölött csillagok,

és lemenőben hold ragyog.

Ébrendeznek a kis patak

bokraiban a madarak.

Derengeni kezd a fák hegye,

és már ellátni messzire.

A legnagyobb hegy tetején

most veti lábát meg a fény.

Kapaszkodik a virradat

vitézeként a nyári nap.

A tisztás fölött nyári kék.

A tisztáson már őzikék

ízlegetik a csillagok

s a hold hullatta harmatot.

Köztük egy suta két fülét

antennaképpen tárja szét.

Fülel, szimatol: nincs-e vész;

még a nappal is szembenéz.

Őrködik, hogy a többiek

békében legelhessenek.

Kányádi Sándor: Mezítláb

Lehúztuk a cipőt is,

úgy mentünk, kéz a kézbén.

Ázott hajad esővíz-

illatát most is érzem.

Tapicskoltunk a sárban;

sikolyaidtól bokrosodva

futott a sáncban

a sárga patakocska.

-Gyermekkroddá lennék

érted, te kedves.

-Te jó, te drága.

Társtalan lép az emlék

a kármin-köröm pettyes

tavaszi sárba.

1967

Kányádi Sándor – Májusi szellő

Almavirággal

"Almafavirággal futkos a szellő"...

futkos a szellő.

akár egy kócos

semmirekellő.

Kocosnak kócos,

de nem mihaszna,

okot nem ád ő

soha panaszra.

Füttyöget olykor,

mintha ő volna

a kertek kedves

 ..."s ha dolga nincsen, elüldögél egy
kéknefelejcsen".

sárgarigója.

Meghintáztatja

ágon a fészket,

leszál a földre:

fűhegyen lépked.

Illeg és billeg,

s ha dolga nincsen,

elüldögél egy

kéknefelejcsen.