2011. október 16., vasárnap

Formula 1 - Koreai nagydíj 2011


Az évad 16. nagydíján ami a Korean International Circuit-en zajlott le ma délelőtt ahol eldőlt a Formula 1 - Csapat világbajnoki címe is amit a Red Bull Racing „team” tudhat magának 558 pontal. A mai koreai nagydíjon is fantasztikus ambicióval újbol a német Sebastian Vettel nyert immár 10. alkalommal 2011-ben! Második helyen Lewis Hamilton végezhetett majd a RBR második számú pilótája M. Webber zárta a dobogó harmadik helyezetét. 





A tegnapi időmérő edzéseken Lewis Hamilton volt a legjobb, így ő volt az aki  megnyerte a „pole position”-t is, míg az idei világbajnok S.Vettel a rajtrács második poziciójáról kezdhette a versenyt. Button lett a harmadik, Mark Webber a negyedik majd a Ferrari csapat pilótái Massa és Alonso követték őket  Koreában. A rajt szépen kezdődött és attól eltekintve, hogy L.Hamilton volt az első helyen,  a RBR csapat első számú pilotája S. Vettel nagyon hamar meg tudta előzni a brit pilótát. Szépen és mondhatni maximális agresszivítással kezdte a Ferrari mindkét pilótája is a versenyt, F. Massa percek alatt feljött a negyedik helyre kihasználva J.Button nagyon gyenge kezdését. 


A 17. körben Vitaly Petrov  vezetési hibája miatt  a 3-as kanyarnál nekiment Michael Schumachernek  aki a nagy ütéstől kénytelen volt feladni a versenyt. V.Petrov széttört orrkúppal még el tudott jutni a boxutcákig, de mivelhogy a felfüggesztésnél megsérült valami, emiatt ő sem tudta folytatni versenyét. A Formula 1 stábja közölte, hogy a verseny után kapja majd meg büntetését. A pályán maradt törmelékek miatt „ Safty Car” jött be és csak a 20. kör végén ment le a pályáról. Több incidenst is vizsgált a FIA ezen a versenyen, P. Maldonardo boxutca áthajtásos büntetést kapott míg Daniel Ricciardot (HRT-Cosworth) a koreai nagydíj befejezése után fogják megbüntetni, mivelhogy csapata nem biztonságosan engedte ki pilótáját a boxutcából. 


A másodig- harmadik helyért nagyon nagy csata alakult ki, ami több mint 27 kör alatt zajlott, de mivelhogy a második helyen pilótázó L.Hamilton hidegvérrel és nagyon precízen vezette autóját emiatt Mark Webbernek nem sikerült az előzés a futam végéig.Izgalmas része volt a nagydíj utolsó köre is amikor J.Algersuari megelőzte N.Rosberget és így a hatodik poziciót nyerte meg, evvel azt is bizonyítva, hogy csapata is és ő is sokat fejlödtek a 2011 évad második felében. 





A világbajnok az interjuk alatt azt nyilatkozta, hogy nagyon meg van elégedve a kocsijában levő Renault motorral, ami fanatszikusan működik ebben az évban. Hamilton viszont panaszkodott, hogy kocsijának kerekei nagyon sokszor leblokkoltak, és hogy kissé alulkormányzott volt kocsija, de összességében más futamokhoz hasonlítva a mai versenye nagyon jó volt. M.Webber viszont kevésbé örvendett, csalódott volt, hogy csak harmadik helyet ért el a mai koreai nagydíjon, és szerinte a csapat nagyot tévedett a második kiállásnál amikor L. Hamiltonnal jött be egyszerre kerékcserére. A következő futam az F1-re vonatkozólag egy premier lesszmivelhogy Indiában első alkalommal fog lezajlani ( Okt 30-án) Formula 1verseny. 


A jövő évi F1 világbajnokságra nézve sok csapat már újít, modosulnak szabályok, jönnek új pilóták, emiatt egy másik bejegyzésünkben bővebben kizárólag csak  ezekkel a hírekkel fogunk foglalkozni. Kövess minket, hiszen az ArtDelineo oldalán az F1 -ről mindig érdekes infókat tudhatsz meg.


Pontszerzők: S.Vettel -25pont, L.Hamilton -18p, M.Webber-15p, - J.Button - 12p, F.Alonso -10p, F.Massa -8p,J.Alquersuari - 6p, N. Rosberg -4p, S.Buemi -2p,P. diResta -1p.


A versenysorrend a 16. futam után: 1-S.Vettel-349pont, 2-J.Button-222p, 3-F.Alonso-212p, 4-M.Webber-209p, 5-L.Hamilton -196p, 6-F.Massa-98p, 7-N. Rosberg-67p, 8-M.Schumacher-60p, V.Petrov -36p, ...



Csapat sorrend a 16. futam után: 1-RBR-Renault-558 pont, 2- McLaren-Mercedes-418p, 3-Ferrari-310p,  4-Mercedes-127p, 5-Renault-72p, 6- Force –India Mercedes-49p, Sauber-Ferrari -40p, STR-Ferrari -37p, ...



Nincsenek megjegyzések: