2014. június 15., vasárnap

Ragyogó angyalok

„Elég, ha az ember elhiszi, hogy léteznek angyalok, elég, ha szügsége van rá. És akkor megmutatkoznak, és ragyognak mint a hajnal első fényei”.  (Poulo Coelho)


... Poster Art by ArtDelineo

2014. június 6., péntek

A Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors ünnepélyes fogadása Kolozsváron 2014-ben.

Ebben az évben is áthaladtak  a  Csíksomlyói Pünkösdi zarándokokkal megtelt szerelvények Kolozsváron, amelyeknek végső célpontja a   Gyímesbükki vasutállomás, ahol az egykori ezeréves határ található


A Székely Gyors Kolozsváron -2014


Mindazok a kolozsváriak akik ellátógattak ma (június 06-án) az állómásra igen megható pillanatoknak lehettek tanúi. 

A Székely Gyors percre pontos időben érkezett a K-vári vasutállomásra  ahol már jóval előtte össze voltak gyülekezve  a kolozsváriak, hiszen a Csíksomlyó Expressz 40 percel a Székely Gyors érkezése előtt ment tovább. A Történelmi Székely Gyors mozdonya kimondottan erre az alkalomra (a Csíksomlyói Pünkösdi búcsúra) Gábor Áron emlékére  lett felmatricázva, mozdony amelynek oldalsó falain a következő felirat ált : 200 éve született Gábor Áron  őrnagy és ágyú öntő.


A Székely Gyos ünnepélyes fogadása - 2014 Kolozsvár

A Kolozs Megyei Ifjusági Fórum és az RMDSZ nőszervezete rendezésével /irányitásával zajlott le az esemény. A Katolikus egyház képviseletében egy kis mise is elhangzott amelyből idézek egy pár sort:

Hámori Ferenc a Székely Gyors főszervezője átadja Oláh Emesének az emlékplakettet.

Megható látvány ... 

A Székely Gyors főszervezője emlékplakettet adott át Kolozsvár lakosságának amit Oláh Emese (RMDSZ) vett át. Az Ördögtérgye Néptánegyüttes rövidke előadása tett pontot a kb. 10 perces kis programnak. Végül a  Magyar és a Székely himnusz zárta az ünnepi fogadást.

Ördögtérgye néptánccsoport előadása a Kolozsvári vonatállomáson-2014

Apró kis dolgok amelyek véleményem szerint  az erdélyi magyarság számára (és nem csak) igen fontosak. Sok ehhez hasonló aprocska dolgok erősítenek hitben, lélekben, összefogában és ezzek a parányi dolgok alkotják végül azt az erőt amely határtalanná teszi a magyarságot!

A Székely Gyors és a zarándokok!


Pünkösdi harangozással zárnám e bejegyzést, Benedek Elek ezer harangvirágjaival.

Benedek Elek – Pünkösdi harangok

Olyan szépen cseng a harang,
Mintha nem is harang volna,
hanem ezer harangvirág
imádságos szava szólna.

Piros pünkösd vasárnapján
Piros rozsa nyíl a kertben,
Kis szivünkben tiszta öröm
Imádsga énekeljen.

Piros pünkösd vasárnapján
Szálljon reánk a szentlélek
S térdre hullva mondjunk hállát
A mindenség Istenének.


Sétatér – Kolozsvár

... vagy akár mondhatnám azt is, hogy:  kavargó gondolatok.

Számomra érthetetlennek tünnek azok az egyszerű dolgok amelyeket a mai politikusok/városi előljárok túlbonyolítanak. A Sétatér jelenlegi neve például ide tartózik! Mivelhogy Kolozsvár nagy múltú magyartörténelemmel rendelkezik és a város-rangi kilalakulásáhóz számos neves magyar emberhez kötődik,  mégis 2014 nyarán felteszek magamnak egy citromkeserű kérdést.

Éspedig, hogy mi köze volt a kolozsvári Sétatérhez a jelenlegi névhordózójának, merthogy az 1866-ban Kagerbauer Antal nagy műépítész által elkészített terv a sétatéri tóról és a kioszkról ugyanabban az évben lett kivítelezve is. Ekkor a jelenlegi nevet viselő egykori jogász/politikus már két éve el volt távozva a földi élettől és akinek gyakorlatilag semmi köze sem volt e városhoz.

A Kolozsvári Sétatér - panoráma.

Egy 128 éve írt könyből szeretnék idézni egy pár sort ami szerintem mára már igen fontos dokumentumá vált! A könyv címe: „Kolozsvári Sétatér – Keletkezése és fejlése 1812-1886” amit az egykori sétatér igazgatója, Kőváry László történész írt és a Magyar Polgári Nyomda nyomtatott 1886-ban, Kolozsvárot.


Az evolució miatt sokminden változik, de számomra változatlanok maradnak az olyan történelem kőveibe vésett nevek mint például a „Házsongárd” (a temető)  a „Sétatér”, „Fellegvár”, „Farkas utca”,  vagy akár a „Főtér”!

A Sétatéri panoráma képem 2014 Május havában készült.


Kellemes sétát a Sétatéren! 

2014. május 28., szerda

Ez nem csak egy temető, hanem …

... az a hely ahol az „érdek ütkozik a kultúrával!”

Egy olyan eseményről szeretnék beszámolni a következő sorokban amely látszólag nem sok személyt érdekelt. Május 15-17.-e között „A mulandóság emlékkövei – A történelmi temetők örökségi értékeinek megőrzése” – címmel nemzetkőzi szemináriumot rendeztek Kolozsvárott,  a János Zsigmond Unitárius Kollégium valamennyi szép termében.

The Házsongárd cemetery - Cyber book
 (Virtuális könyv ... de majd egyszer...)

A konferencia főszevezője a magyarországi  „Teleki László alapítvány” volt, aki közösen a kolozsvári „Házsongárd alapítványal” igen színvonalas és egyben nagyon érdekes három napos rendezvénysorozatnak voltak a házigazdái. 



A Házsongárdi temető főbejáratánál

Valójában engem is meglepett, az érdeklődők alacson létszáma, ugyanis egy előadáson sem volt több mint 50 résztvevő. Az alacson részvételnek az okát csak a szeminárium végén tudtam meg igazán amikor a „Kérdések és válaszok” beszélgetés alatt Gergely Istvánné Tökés Erzsébet a Házsongárd alapítvány igazgatója és egyben e rendezvény társszervezője megprobálta indokolni (idézem szavait): 


Gergely Istvánné Tökés Erzsébet - igazgatónő (jobb oldal)

„Azt hittük telt ház lesz, de sajnos négy rendezvény egymásra tevődött. Kézbesítettem a meghívókat, mindenűvé elmentem, sajtóban közöltük, román/magyar sajtóban de sajnos ennyi lett. Akit igazán érdekelt az itt volt!”

A Teleki László alapitvány stábja (bal oldal)

A szeminárium befejezése után úgy a sajtó mint a különféle hírpotálok említést tettek egy pár szóban az eseményről:  hogy a város polgármestere nyitótta meg a szemináriumot, hogy az RMDSZ elnőke is felszóllalt, hogy védni kéne a történelmi temetőt, hogy ez - hogy az... Kis hírnek jó, hasznos infórmációk de valójában ez nem elég.

Jóskia - kripta a Házsongárdi temetőben

Az esemény fontosságát nézve úgy gondolom, hogy ezek a kis hírek igen felületesek! Ezért is blogom (az ArtDelineo) egy kicsit kibővíti a konferencia alatt halottakat és a következőkben nagyító alá teszi azt a temetőt ahol 2012-től (az RMDSZ-nek köszönhetően) kezdődően 397 sírhely  lett műemlékké nyilvánítva. 


Dr. Gaal György beszámolója a Jósika - kriptában

Na, de kezdjem az elejétől!


A mulandóság emlékkövei - nemzetközi konferencia, Kolozsvár 2014 
(Julia Bolton Holloway-president, Aureo Anello Association-Florence, Italy)

Létezik Európában egy nemzetközi egyesület amelynek neve: ASSOCIATION OF SIGNIFICANT CEMETERIES IN EUROPE (A.S.C.E) aki minden évben tudományos konferenciát tart Európa területén levő valamennyi fontos, történeti temetők örökségi értékeinek megőrzése/megvédése érdekében. Igyhát 2014-ben ez a szimpózium a „Teleki László alapítványnak” köszönhetően Kolozsváron került megrendezésre.

Emil Racoviță biologus, szpeológus sírhelye 

Május 15.-én, 16.00 órai kezdettel nyílt meg a konferencia a Kolozsvár panteonjában, ahol a Házsongárdi temető szakmai bemutatására került sor. Gergely Erzsébet igazgatónő legfontosabb partnere a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnőke dr. Gaal György vezette  a vendégeket és mutatta be a Házsongárd legfontosabb sírjait/sírboltjait/műemlékeit.

A Házsongárdi temető legszebb Barokk műemléke (a hátsó)

A temető bemutatása egészen profi módon zajlott, ugyanis hordozható fülhalgatós készülékek segítségével román és angol nyelvre élő tolmácsolásban (szinkrontolmácsolás) részesült minden vendég aki nem értette a magyar beszédet. Annak ellenére, hogy szakmai téren kissé kivülálló vagyok azt mégis megszeretném említeni, hogy a digitális fotógráfiának köszönhetően már több mint tíz éve fotózok a Házsogárdi temetőben és ez idő alatt valójában sok sír szemmel látható váltózásokon ment át.

A bethleni Bethlen kriptában

A magyar érdekű régi sírok, sírboltok a rossz törvényeknek köszönhetően (és nem csak!) az évek során fantasztikus vandálizmusnak/rongálásnak lettek kitéve!  Ezt nagyon sok képem is bizonyítja, amit remélhetőleg hamarosan a nagy közönség is látni fog .

Funeral statue of Count Mária Rhédey - wall art by ArtDelineo

Blogom fennállásának negyedik évében azért is tartom fontosnak A Mulandóság Emlékkövei-A Házsongárdi temető 429 éve című szeminárium részletesebb bemutatását mert olyan kriptákban járhattam és olyan dolgokat láthattam a Házsongárdi temetőben amelyek nem csak nekem fontosak, nem csak egy Kolozsvárinak fontos hanem magának a magyarság történelemnek is igen fontos, Erdély történelmének és nem utolsó sorban a román történelemnek is!

Bánffy Miklós sírja előtt dr. Gaal György ismerteti a történelmet


Értékek amelyeket nem szabad hagyni elveszni!!

Folytatódik!

2014. május 19., hétfő

Kolozsvár központja

Egy újabb panoráma fotó városom főteréről (Kolozsvár – Május 2014). Ezáltal az első panoráma fotómmal ellentétben, ami az elmúlt év oktoberében készült a mostani egy teljesen eltérő szögből látható. Jó nosztalgiázást mindenkinek!

Kolozsvár főtere - panoráma by ArtDelineo


2014. május 11., vasárnap

Kányádi Sándor – Sóhajtás


Kútnak lenni volna jó
utas-itatónak.
diófának vagy a fán
füttyentő rigónak.

Rigófüttynek volna jó,
lenni bár egy hangnak,
jönni-menni volna jó
akárcsak a harmat.
                                (1974)




Sanyi bácsi, (ha ismernélek) születésnapodon nem mondhatnák egyebet csak annyit , hogy: Isten áldja meg mindkét kezedet!

2014. május 7., szerda

Képkeretes képeslap

 avagy ... egy berámázott kollekció!

Képeslapjaim ötletének kirajzolodása egy amerikai szépművészeti kíállítást bemutató videó adta ahol régi képeslapok klassz képkeretekben igen jól mutattak a falon. Innen jött az ihetet a „Gold edition” –ra, ugyanis ez a képeslapsorozat teljesen eltér a jelenlegi piacon levő képeslapoktól.
 
Bekeretezett képeslap


Itt a példa is arra, hogy az ArtDelineo által készített képeslapok bekeretezve, (véleményem szerint) akár művészi alkotásként is megálják a helyüket!!

A képeslapokat ezen a linken tekintheted meg, ahol elolvashatód a leírást is.

Képeslap

... avagy  „Gold edition” by ArtDelineo




Kedves meglepetésben részesítheted családtagjaidat, barátaidat, vagy akár ismerőseidet megajándékozván egy szép képeslappal amelyre kedved szerinti üzenetet/gondolatot fogalmazhatsz! 
Tustinta technika

A fent említett képeslapsorozat a kolozsvári Szent Mihály templomot, a város főterét és az itt levő Mátyás király szoborcsoportot ábrázolja.

Linómetszet technika




Rézkarc imitáció

2014. április 19., szombat

Tustintába mártott Kolozsvár.

Folytatni szeretnék egy olyan blogbejegyzést amelynek az elmúlt év elején fogtam neki, ahol tustechnikával készített, jobbanmondva átdolgozott képek bemutatására öszpontosítottam, bejegyzés amelynek neve INKes Kolozsvár volt.

Egyedi koncepció /ArtDelineo koncepció

Ez azért is fontos számomra mivelhogy a minőségi fekete/fehér poszterek mellett ezekből a fotókból, (véleményem szerint) egy igen érdekes képeslapsorozatott (30 kép, ami folyamatosan bővül!) is létrehoztam forgalmazás céljából avval a koncepcióval, hogy szégyen nélkül megálhassák helyüket  művészi alkotásként bármely falon.  Akár berámázva is!

Mátyás király lóháton Kód: K19   (poszter is meg képeslap is rendelhető).

Hamarosan több kép is látható lesz majd egyessével is ebből a sorozatból az ArtDelineo blogon,  kóddal ellátva.

A sorozat román neve:  „Clujul îmbibat în cerneală”.

Folytatódik. 

2014. április 9., szerda

Zöld levél.

„ Zöld levél, zöld levél,
Illatot hoz már a szél ”...




Ez a szép fali poszter megrendelhető.    
(méret: 600x300cm)

Mától kezdve megtalálsz a Pinterest-en is!

Szép tavaszt továbra is!

2014. március 22., szombat

Március 15 – 2014 – Kolozsvár

avagy  ...a magyarság ünnepe.

Március 15. -ét megelöző napokban, a székelységben úgymond botrányt  kavart a román politikusok körében (és nem csak) a Jobbik képviselőinek tettei. Az autonómiára utaló felszólalásukkal és az utcai tüntetésekkel azt érték el, hogy több magyarországi állampolgárnak megtiltották Románia területére való belépését az elkövetkezendő egy évben. Emellett a rendőrség többszáz lejes birságot szabott ki a székely tüntetőkre (konkrétan, összesen: háromszázhatvanezer lejt!!).


Március 15 - kokárda

„Minden Magyar Ünnepe” szlogen jegyében az RMDSZ (Romániai Magyar Demokrata Párt) több erdélyi városban rendezett megemlékezést az 1848-as forradalom emlékére. Március 15.-én,  az elmúlt évek legszínvonalasabb ünnepe zajlott le Kolozsvár utcáin, egy igen civilizált módon. Az ünneplő menet gyűjtőpontja a Protestáns Teológiai Intézet bejáratánál volt. A vendégek 11 órára gyülekeztek.


Március 15 - Kolozsvár

Innen, többszázan, felsorakozva, elindultak énekelve a központ felé. Már az első utcakereszteződésnél az idéiglenesen leálított gépjárművezetők tiszteletlen módon dudálni keztek jelezvén tiltakozásukat. (Persze jogukban áll, hiszen demokrácia van, tilakozhatnak!)



Kedves ismerősök és boldog gyerekek.

Útközben egyre többen csatlakoztak a menethez. Meglepett, hogy több fiatal, külömböző erdélyi régiók népviseletében jött el erre az ünnepi felvonulásra. Ezt jó látni és tapasztalni! A magyarság szép napsütésben érkezett meg a Szent Mihály katolikus templomhoz ahol már igen sokan várták, ezáltal az ünnepeltek létszáma akár megkétszerezedett.


Felvonulás, Március 15 - K-vár
Az ünneplő sereg.

Ökumenikus Istentisztelet következett ahol a történelmi egyházak püspökei, illetve főesperese ünnepi beszédet mondtak. Az ökumenikus istentiszteleten Kovács Sándor-Katolikus főesperes, Kató Béla-Református püspök, Bálint Bencédi Ferenc-Unitárius püspök és nem utolsó sorban Adorjáni Dezső Zoltán-Evangélikus-Lutheránus püspök Urak szólaltak fel. 


A történelmi egyházak előljárói.


Ökumenikus Istentisztelet a Szent Mihály templomban.


Amíg a templomban zajlott az ünnepély addig Kolozsvár utcáin egy extrémista román jobboldali csoport tüntetett magyarokat gyalázó feliratú plakátokat lobogtatva meg különféle sértegető szavakat ordibálva a magyarság ellen.


Március 15 - Minden Magyar Ünnepe.


 Ezt igazán nem szerettem volna hogy bekerüljön szövegembe, de viszont egy fényképen ami a románok menetelésén készült (Kolozsvár utcáin Március 15.-én) egy hatalmas nagy plakáton, amit ezek a személyek vittek a következő felirat volt olvasható magyarul: „A Székelyek Nem Magyarok”.

Kokárdák!

Felteszek magamban egy kérdést éspedig azt, hogy a székelységben élő nép aki sok román szerint nem magyar, miért is nem szereti(k) lengetni a piros/sárga/kék lobogót? Itt egyben választ is szeretnék adni Románia minden egyes extrémistájának, hogy ez egyik fő ok ez! Ilyen provokáló és egyben igen meggyalázó szavakat tartalmazó plakátokat egy demokratikus állam elöljárói és vezetői egyszerűen meg kellene és be kell tiltson! Méghogy nem magyar a székely?!  Ez tiszta röhely vaze!!

János Zsigmond Unitárius kollégium diákjai (a kórus)

Az 1848-as forradalom emlékéhez fűzödően (ami kellőképpen beillik ebbe a szövegbe) nagyon sok igen kiemelkedő székely közül csak egy igazit mutatnák be ezeknek a személyeknek, a neve nem más mint Gábor Áron! Egy igazi székely magyar vagy ha tetszik egy igazi magyar székely!! (Jogomban áll tiltakozni, hiszen demokrácia van, tiltakozhatok!)


A civilizált magyarság

Blogomon nem igazán politizálok, de van amikor lelki nyugalmam megbolondul! Ez igazán legfőképp akkor tőr elő, amikor lépten-nyomon látom a magyarság ellen irányuló cselekedeteket. Minden évben, Március 15.-e előtt mindig ki van találva valami, amivel a magyar nép legnagyobb ünnepét megzavarják!



Felvonulás a főtéren át.

Tőkés Lászlót most már napi szinten szapulják, a székely zászlót és hordozóit heti szinten gyalázzák, illegális birságokat osztanak ki még olyan személyekre is akik demonstrációkon (lásd a Székely Szabadság Napja résztvevőire kiszabott birságot) még csak ott sem voltak, köztérre akarnak hozni „szégyen szobrot” (lásd Temesvárt), és minden évben, újra meg újra valaki kimutatja fogafehérjét (lásd Ilie Năstase egykori teniszezőt) és folytathatnám...

Közeledés a koszorúzás helyszínére.

Természetesen az Erdélyben élő, egyre apadó magyarság ebben az évben is megmutatta, hogy civilizáltan tud ünnepelni, a legprofibb módon le tud bonyolítani akármilyen rendezvényt, másféleképpen tud ünnepelni akár lóháton akár gyalogosan és amikor kell többek között úgy tud szavalni mint senki más!

Az egykóri szállónál található Petőfi Sándor emléktábla.

A templomból való kijövetel útán nagy létszámú rendörkisérettel az ünneplő sereg a Házsongárdi temető közvetlen közelében levő egykori szállódához indult, a koszorúzás helyszinére. A Petőfi Sándor emléktábla előtt, ünnepi beszédet mondott többek között: Máté András Levente a kolozsvári RMDSZ elnőke, Magdó János – főkonzul és Emil Boc -Kolozsvár polgármestere.

Máté András Levente
Magdó János

Emil Boc

Az 1848-as forradalom százhatvanhat éves távlatában a résztvevők abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy hallhatták Dsida Jenő–Psalmus Hungaricus  versét, Nagy Albert Ákos szavalásával. Merem állítani, hogy ez volt a kolozsvári Március 15.-ének a legmeghatóbb pillanata. Fantasztikusan elszavalt vers, gratulálok! Koszorúzás útán Mátyás király szoborcsoportnál elhangzott két szép dal, elkészült még egy pár klassz fotó, majd az ünneplők zöme szétszórodott. A diákok békében, szerencsésen visszatértek indulópontjuk helyszinére.

2014 Március 15 - Kolozsvár

Minden magyar aki ezzen a napon Kolozsvár központjában tartozkódott erőt kapott, pozitiv lelki energiával töltődött fel és „megszépült”!


Viszlát jövőre!



„A lélek sugárzása
Széppé varázsolja az embert.
Az ember szépsége összhangot teremt a házban.
Az otthon összhangja
Rendet teremt a hazában
S ha az orszában rend honol
Béke köszönt a világra˝.
                                     (kínai közmondás)


Béke rád, drága magyar!