Kányádi
Sándor: Ül a tél a hegy tetején.
Ül
a tél a hegy tetején.
Fehér
kucsma van a fején.
A
hátán meg fehér suba.
Készülődik
a faluba.
Tápászkodik,
fölkel s jövet
fehér
terveket szövöget.
Szórja,
hinti, hol elhalad,
két
marokkal a friss havat.
Fehérkedik
domb és lapály.
Olykor-olykor
a tél megáll.
Gondos
gazdaként, széttekint,
aztán
munkába fog megint.
Ahol
kilátszik a vetés,
vet
oda egy marokkal, és
mire
a falunkba ér,
mögötte
már minden fehér.
Egy
kicsit még tipeg-topog,
befagyasztja
a patakot.
Lepihen
és a szürkület
csöndjében
füstöt ereget.
(Kányádi Sándor verse)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése