Aki az élethez holtig gyűjti a kedvet

Egy olyan Hargita megyei településről szeretnék megemlékezni ahol egy bizonyos személy ki „törzsében székely volt”, akit Erdély küldött a magyar irodalomba és akinek sírja és tiszteletére felállított emlékműje mellett még a fényképezőgépis elcsendesül egy pár pillanatig tiszteletadás jeléül. Akár hóban de legfőképpen inkább nyári napsütésben elönti lelkünket a boldogság látván azt, hogy milyen sokan látógatnak erre a farkas lakta vidékre ahol mára az egykori „bölcső ” már emlékházzá alakult át, (nagy utca 238 szám) és ami mágnesként csalogatja az  odalátógatókat. 

Sírja pedig a csehek védőszentjének (Nepomuki Szent János) tiszteletére épített Romai katolikus templomkertjében két cserfa között vár minden Székelyföldre, esetleg ennek környékére útazó „vándort”, hogy kiskoszorúval, virággal, esetleg háromszínű szalaggal emlékezzenek arra, hogy többek között őt is már szép lassan fél évszázada nemzetünk nagyjai közé soroljuk és műveiről mindenki halljon, tudjon, olvasson. Gyerekeink pedig ezt az alkótását amivel ebben a bejegyzésben foglakozunk már negyedikes diákokként ajánlott házi olvasmányként elolvashassák.

A Bölcső és Bagoly című életrajzi művében amit az író tulajdonképpen a NATO  megalakulásának évében írt  szülőfalujáról igy ir:

…… „ miközben tovább haladna, s keresztül menne egy vidám mezőn, melynek a tulsóvégén ismét falut érne. Itt megállna a vándor, mert furcsa érzések támadnák meg. A szíve megmozdulna, s valami otthonos, meleg érzés kelne a tagjaiban. S ahogy beljebb és beljebb menne a faluba, furcsa módon s egyre jobban úgy találná, hogy kezdi otthon érezni magát. S minnél jobban körülnézne annál inkább nőne benne a gondolat, hogy ő nem vándorol tovább, hanem ebben a faluban letelepszik.  Ha úgy gondolná, hát bizonyosan le is telepednék, azzal nyugtatván magát, hogy már amúgy is eleget vándorolt. Könnyen lehetséges, hogy a honosság dolgában nehézségek is támadnának, de hamár csakugyan lenne egy ilyen vándor, mint amilyenről eddig szólottam, s az valóban le akarna itt telepedni, akkor az én segítségemre is bízvást számíthatna. Én pedig, úgy hiszem, tudnék is ebben az ittvaló megmaradásban segíeni valamít rajta, hiszen jóformán mindenkit ismerek a faluban. S mindez nem csóda, hiszen itt születtem. Vagyis Farkaslaka ennek a falunak a neve. ”....

Mindenkinek ajánlom még ha csak átutazóban is van álljon meg egy pillanatra útjából Farkaslakán. Szálljon ki autójából és nézze meg a kopjafával díszitett érdekes feliratú sirt és vele együtt a Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor által felállított emlékművet ami Tamási Áron tiszteletére vulkáni eredetű kvarcitkőből faragott a két szobrász.  

A faluban a Tamási Áron emlékház mellett a Kaloz utca 392 alatt levő házat is meg lehet tekinteni amely a testvére  Fancsaliné Tamási Ágnes tulajdona és ahol maga Tamási Áron számos művét vetett papírra.