2014. június 6., péntek

Sétatér – Kolozsvár

... vagy akár mondhatnám azt is, hogy:  kavargó gondolatok.

Számomra érthetetlennek tünnek azok az egyszerű dolgok amelyeket a mai politikusok/városi előljárok túlbonyolítanak. A Sétatér jelenlegi neve például ide tartózik! Mivelhogy Kolozsvár nagy múltú magyartörténelemmel rendelkezik és a város-rangi kilalakulásáhóz számos neves magyar emberhez kötődik,  mégis 2014 nyarán felteszek magamnak egy citromkeserű kérdést.

Éspedig, hogy mi köze volt a kolozsvári Sétatérhez a jelenlegi névhordózójának, merthogy az 1866-ban Kagerbauer Antal nagy műépítész által elkészített terv a sétatéri tóról és a kioszkról ugyanabban az évben lett kivítelezve is. Ekkor a jelenlegi nevet viselő egykori jogász/politikus már két éve el volt távozva a földi élettől és akinek gyakorlatilag semmi köze sem volt e városhoz.

A Kolozsvári Sétatér - panoráma.

Egy 128 éve írt könyből szeretnék idézni egy pár sort ami szerintem mára már igen fontos dokumentumá vált! A könyv címe: „Kolozsvári Sétatér – Keletkezése és fejlése 1812-1886” amit az egykori sétatér igazgatója, Kőváry László történész írt és a Magyar Polgári Nyomda nyomtatott 1886-ban, Kolozsvárot.


Az evolució miatt sokminden változik, de számomra változatlanok maradnak az olyan történelem kőveibe vésett nevek mint például a „Házsongárd” (a temető)  a „Sétatér”, Fellegvár”, Farkas utca vagy akár a „Főtér”!

A Sétatéri panoráma képem 2014 Május havában készült.


Kellemes sétát a Sétatéren! 

Nincsenek megjegyzések: