2013. szeptember 17., kedd

Roșia Montană/Verespatak


... avagy a Verespataki bányászat, azaz  Erdély  környezetére nézve egy nagyon veszélyes projekt.

Egy igen érdekes cikket olvastam a napokban Kanada bányászata tekintetében, amiben nagyon meglepett, hogy ebben az országban már 20 éve!  törvényhatározat tiltja a cián alapú kitermelés bármilyen formáját. Európának egyik legrégebbi aranybányája, ami évezredek óta császárok, királyok, fejedelmek, vállalkozók, egyik  legnagyobb jövedelmet gyarapító helye volt, mára készség kivül Románia egyik legvitatottabb helyévé vált.


A verespataki bánya  1846 -tól egészen 2006-ig (2005-ben zárt be) az állam tulajdonában volt ahonnan kb. 400~500 kg aranyat bányásztak ki évente. Százhatvan év kemény bányászat után mit mond a román állam, nem jövedelmez ez a biznisz emiatt úgy dönt, hogy félbehagy a verespataki bányászattal és inkább csődbe vitte az egész kitermelést, magamögött hagyván egy totál káoszt. 



Több száz év bányászat után a vízek beszenyeződtek, jelenleg már igen nagy körzetben Verespatakon nincs természetes  ivóvíz, merthogy a patakok a bánya bezárása után 8 évre rá (2013 ban)  is mérgezettek. Ami pedig az egészben a legfontosabb tényező az az, hogy itt (2005-ig) soha sem használtak ciános technológiát! és mégis minden mérgezett!!


Képzeljük csak el mi lenne abban az esetben ha véletlenül beindulna a legeslegolcsóbb módszerrel előállított ciános alapú aranybányászat Erdélynek egy olyan részén, ahol geológiai szempontból a talaj szivacsként szív magába minden folyékony elemet, legyen az extrémen mérgező bányavíz, cián, arszén, ólom, germánium vagy akár más kevésbé mérgező elem, ami ezen a vidéken megtalálható.


A mai politikusok nincsenek tisztában avval, hogy mekkora ökológiai katasztrófa részesei lehetnek,  ha mindezt megengedik és, ha végül mégis kibocsájtják a környezetvédelmi engedélyt, hiszen már csak az az egy engedély szügséges a cián technológián alapúló bányászat elkezdéséig. A több ezer személyből álló tüntető sereg napról napra gyarapodik főleg, hogy nagyon sok ilegális dolog derült ki a szerződéssel kapcsolatosan ami az állam és a bánya vállalat között kötödött.


Emelett pedig  állítólagos kenőpénzekről beszélnek amit nem csak Bukaresti parlamenti képviselők kaptak hanem mások is és még sok más gyanús tett. Furcsa modon 14 éve verespatakon egyetlen egy építkezési  engedélyt sem adott ki a verespataki polgármesteri hivatal. 


Románia sokkal többet nyerhetne mindenféle szemszögből nézve ha turizmusra váltana ezzen a bányavidéken ezáltal megvédhetné  legfőképpen a természetet is. A WWF (World Wildlife Found) például hivatalosan is bejelentette, hogy támogatná ezt az ötletet és nem kevés pénzösszeggel!


Nagy kiváncsisággal és annál nagyobb agodalommal követem én is a fejlődéseket és továbbra is harcolni fogok Verespatak megmentésén!!


Nincsenek megjegyzések: