2013. május 28., kedd

In memoriam Erőss Zsolt és Kiss Péter

„Az ember addig él amíg emlékeznek rá.”   
                  (Fekete István)

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) szervezésében május 28.-án a kolozsvári Fellegváron összegyültek  az egyesület tagjai és minden olyan személy aki egy útolsó tiszteletként gyertyát szeretett volna gyújtani Erőss Zsolt és társa, Kiss Péter hegymászók emlékére. 


Az EKE által szervezett megemlékezés.


Nyomasztó csendben halgatta minden résztvevő Veres Ágnes beszédét Zsoltról. Ilyen szomorú szituációban látszik meg igazán, hogy egy ember aki makacs akaratával valóra váltotta álmait, milyen sok személy lelkébe fékőzött. 

Útolsó tiszteletadás.

A rengeteg gyertya égő meleg lángja tanúsítja, hogy a jéghideg Kancsedzöngán eltünt hegymászók „addig élnek ameddig emlékezni fognak rájuk”. A mai peddig azt bizonyította, hogy ez még nagyon sok ideig így is marad.



2013. május 26., vasárnap

Az utolsó csúcs.

avagy: nem lesz nyár, nincs több fény ....

A hét elején, pontosabban  május 21.-én örömmel olvastam, hogy más évekhez hasonlóan, 2013-ban is sikeres csúcsmászásban volt része Erőss Zsolt, erdélyi születésű hegymászónak. Pünkösd hétfőjén, azaz 20-án, csúcsmászó túratársával, a 27 éves Kiss Péterrel hódították meg Nepál második legmagassabb hegyének csúcsát, ahova több mind húsz óra mászás után jutottak fel!.  A Kancsendzönga hegyvonulat 8586 méter magasságban fekvő csúcsával  az egész Himalája egyik legszebb része, ami már 1998-óta természetvédett terület.

„...  ez egy életvitel ami elkísér életem végéig.”
                                                       (Erőss Zsolt)

Biódiverzitás szempontjából Nepálnak egy igen fontos területe, ugyanis itt 33 külömböző Rhododendron (Havasszépe) fajt tartanak nyilván (Rhododendron Sancturary néven ismert védett terület található ezen a hegyen, ami kimondottan ezeket a növényeket védi). Ezenfelül  vöröspandák, tigrisek és több mint 250 madárfajnak ad otthont az X alakú, öt hegycsúcsból álló, állandó hóréteggel borított óriáshegynek völgyei.

Kancsendzönga, India területén fekvő része annyira vad, hogy a turisták számára a mászás tilos, emiatt is sokan állitják, hogy „A hó öt kincse“ nevet viselő óriáshegy Indiában változott az évszázadok során a legkevésbé. Már konkrétan a harmadik napon vagyunk túl annak, hogy semmi hír sincs a két magyar hegymászóról. A Nepáli hatóságok 24.-én hivatalosan eltüntnek nyilvánítottak öt hegymászót: egy 47 éves Dél Koreait, a 45 éves Zsoltot meg a 27 éves Petit és két fiatal serpát (24, illetve 23 évesek), akik mindannyian május 22-én tüntek el.

A Kancsendzönga expedició a magyar csapat számára befejeződött, május 24.-én hagyták el az alaptábort és indultak Katmandu felé, sajnos a két fontos tag nélkül. Carlos Soria a spanyolországi (74 éves!) hegymászó aki  úgyszintén Erőss Zsoltékkal egyidőben tartozkódott a hegyen, 8200 méter magasságban feladta a csúcstámadást és visszatért a 7600 méteren levő IV-es táborhoz, majd aztán biztonságosan ereszkedett az alsóbb táborokhoz. A spanyol azt nyilatkozta, hogy azért nem ment feljebb mert elsősorban 13 órája mászott felfele, másodsorban mert elfogyott a kötele és nem utolsó sorban mert oxigénje is alig volt már. Ő viszont a magyar csapattal ellentétben gond nélkül visszaért az alaptáborba.

Nagyon sok kérdés, ismeretlen tényező még kering a két hegymászó Kancsenzönga expediciójával kapcsolatosan. Mi volt az oka, hogy 24 órán keresztül másztak csak egy irányba? Miért vesztette el Zsolt a hátizsákját? Miért nem állította le Kollár Lajos (az expedicíó vezetője) a két magyar mászót mikor látta, hogy nagyon nehezen haladnak felfele? Miért kellett Peti töbször is visszamenjen segíteni Zsoltnak? Hogy tünhetett el Kiss Péter, hiszen elváltak egymástól? Ki volt az a hegymászó aki Carlos Soria szerint leesett a hegyről? Melyek voltak a konkrét rádióbeszélgetések? Hogy lehet az, hogy egy ilyen tapasztalt hegymászó mint Zsolt nem tudta, hogy délután 18 órakkor felérni a világ harmadik legmagassabb csúcsára egy igen kockázatos szituáció, hiszen éjjel extrém idő van 8000 méter fölött, olykor akár -45˚C alá is leesik a hőmérő higanyszála (az ők esetükben éjjel -30˚C hidegben bivakoztak 8300 méter magasban), miért nem volt nálluk oxigén vészhelyzet esetére? és még sok más kérdés ....

Túl sok ismeretlen!! Szomorú, hogy a tavalyi, 2012-es Annapurnai expedición is a magyar csapat körül öt ember vesztette életét akik közül egy magyar volt (Horváth Tibor). Ebben az évben pedig az elmúlt évhez hasonlóan a Himalájai tragédia 2013-ban fokozódott és még nagyobb tragédiára alakult át, hiszen most is öt személy tünt el a Kancsedzönga expedición is, amiből már kettő magyar!! A magyar hegymászás történelmének egy nagyon nehéz pillanatában sodródunk, számomra egyszerűen hihetetlen, főlleg azért is mert személyesen is ismertem Erőss Zsoltot amelynek nagyon sok bemutatóján vettem részt. 

Részvétem családjának, hozzátartózóinak! Írásom alatt egy nagyon szép dal jut eszembe amelynek sorai szeretném, hogy zárják gondolataimat a magyar hegymászás legendájának és fiatal hegymászó társának emlékére amelyeknek a Kancsedzönga volt az utolsó csúcs!

Csak a Hold, Csak az éj-,
Sír a táj, alig él.
Csak a hó csak a szél-,
Nem lesz nyár, nincs több fény...

                                                    (Nox – Túl a varázshegyen)



Nyugodjanak békében!

2013. május 8., szerda

Kányádi Sándor: Mezítláb


Lehúztuk a cipőt is,
úgy mentünk, kéz a kézbén.
Ázott hajad esővíz-
illatát most is érzem.

Tapicskoltunk a sárban;
sikolyaidtól bokrosodva
futott a sáncban
a sárga patakocska.

-Gyermekkroddá lennék
érted, te kedves.
-Te jó, te drága.

Társtalan lép az emlék
a kármin-köröm pettyes
tavaszi sárba.

1967