2012. január 1., vasárnap

Hogy a jó szokások megmaradjanak

Ahhoz, hogy a jó szokás ebben az évben is megmaradjon ami a blogunkat illeti,  versel nyitottuk a hónapot és egyben az évet is. Ha gondolod és érdekesnek tartod lapunkant szívesen várunk rá ebben az új esztendőben is éppen úgy mint tavaly, és természetesen igyekezni fogunk minél érdekesebb dolgokkal bővíteni bejegyzéseinket.

A tavaly januárban egy hideg szerdai estén eldőlt, hogy azok a dolgok amiket érdekesnek tartottunk akkoriban, és velük együtt az évek során készített és felhalmozodott fotóink, világhálóra kerüljenek. A blogok sokadalma és rohamos fejlődésük természetesen nekünk is megragadta a figyelmünket és egyre jobban kezdtek érdekelni ezek az oldalak amelyek között van egy pár kifejezetten klassz, ami egészen profi módon van megtervezve, kigondolva.

Mi csak mindig haboztunk,  időhiányra hivatkozva mindig halasztottuk  és végül csak mintha magától jött volna minden, elkészült az a blog ami gyakorlatilag egy év alatt elég sok látógatóval büszkélkedhet.  Annak reményében, hogy a 2012-es év is legalább olyan sikeres lesz mint a 2011-es év, minden szépet,  jót, és az  álmok valóra váltását  kivánunk mindannyiatoknak.

Az elmult évhez hasonlóan ötleteket esteleg kritikát is szívessen elfogadunk annak érdekében, hogy minél színvonalasabb oldalt alkothassunk továbra is. Jó blogozást!

Helló! Helló!

Nincsenek megjegyzések: